Tibi sikertörténete a teniszkönyökkel
A 35 éves, sportos Tibivel 2023. szeptember 6-án beszéltünk először videotelefonon. Azért keresett meg, mert rossznak érezte a könyökét, duzzadt volt a könyökén egy terület és fájt. 1 éve nyáron kezdődött a gond nála a munkája miatt, mert ugyanazt a mozdulatot végzi naponta nagyon sokszor. Olyan gépeket szerel, amikhez nem fér hozzá akkus csavarhúzóval. Tibi jobbkezes, de ekkor már a bal karja is fájt, mert a jobbat kímélni akarta.
Rendszeresen járt edzeni hobbiszintű testépítőként, és amikor bemelegített, bírta a terhelést, csak edzés után megint fájt a karja.
Kipróbálta már a masszázst, ami után jó volt a karja 1 hétig, de aztán megint visszaesett.
A lökéshullámterápia 12 alkalma alatt néha kicsit jobb lett a karja, de aztán már nem hatott. Itt ugyan mondták neki, hogy nyújtson és erősítsen, de ennyi nem volt elég.
Orvosnál járt, teniszkönyök volt a diagnózis, gyulladásgátló gyógyszereket kapott. Szedett március óta egymás után és egyszerre is többet: Analgesin, Sirdalud, Aflamin, Mioflexin. Ezek nélkül nem bírta volna a munkát. Viszont ezek a gyógyszerek kikezdhetik a gyomrot, így Pantoprazolt is kapott az orvostól, aminek viszont szintén jelentkezett rossz mellékhatása.
Magánorvosnál kapott két szteroidinjekciót is a karjára, és ez az orvos azt állította, soha nem lesz többet gondja. Ezzel szemben az első után kellett a második is, az viszont már csak 2 hétig hatott. Ebből Tibi nem kért többet.
Kenegette még Fastum géllel is a karját, mielőtt felkeresett engem. Összesen kb. 500 000 Ft-ot elköltött már a karjára, de ugyanott tartott.
Tibi célja az volt, hogy minél előbb fájdalom nélkül dolgozhasson, élhessen.
2023. szeptember 8-án végeztem el az állapotfelmérést. Az extensor carpi radialis longus és a supinator izom fájt leginkább az alkarjában, plusz a bal vállára vigyázni kellett egy régi és a bal tenyerére egy friss sérülés miatt.
Munkahelyén folyamatosan dolgozott, csavarhúzót használt 9-12 órán át. Estére a megerőltetéstől mindig fájt a karja, minden nap szedett be gyulladásgátló-fájdalomcsillapító gyógyszert és kente a karját krémekkel. Megbeszéltük, hogy ezt majd fokozatosan el tudja hagyni.
Egyeztettük, hogy az edzéseken mit hagyjon ki még, mit csináljon, és megkapta az első gyakorlatokat tőlem.
Átbeszéltük a magnéziumbevitelét is, hogy támogassuk a folyamatot.
2. alkalommal 2023. szeptember 18-án beszéltünk.
Ekkor már nem mindig kellett gyógyszert bevennie, az egyik gyógykenőcsöt és az egyik gyulladásgátló gyógyszert teljesen elhagyta, pedig ugyanúgy dolgozott, csak előtte-közben-utána kitartóan végezte a kapott gyakorlatait. Könyökét még érezte, illetve fájlalta, de már ebben a 10 napban javult. Edzés alatt nem fájt a könyöke.
3. alkalommal 2023. október 2-án beszéltünk.
Ekkor már csak a könyökénél fájt a jobb karja és oldalt a hüvelyk felől a bal karja.
Amikor nem ért rá egyben megcsinálni reggel a gyakorlatsort, akkor elosztotta a munkaidő szüneteire.
A még szedett Aflaminból sem kellett már napi 2, csak 1 db, a többi gyógyszert teljesen elhagyta.
Tibi 4. konzultációja 2023. október 16-án volt.
Ekkor elmesélte, hogy 1,5 hete semmilyen szokásos gyógyszerére nem volt már szüksége és nem is fájt igazán a karja, csak beteg lett, azért kicsit visszaesett a könyökével is. (Ez általános jelenség, hogy a folyamat közbeni betegségre újra megfájdul a karod, de a betegséggel együtt ez a visszaesés is elmúlik.)
A golfkönyök oldala fájt kicsit, de a teniszkönyök oldala már egyáltalán nem, csak feszesnek érezte. Mindezt amellett, hogy Tibi a betegsége alatt is végigdolgozott.
Ekkor már el tudtuk kezdeni az óvatos erősítést.
Az 5. konzultáción, 2023. október 30-án arról számolt be, hogy már megszűnt az állandó fájdalom, csak néha fáj itt-ott a jobb karja.
Minden gyógyszert elhagyott, csak egy gyógynövényes melegítő hatású krémet használt már a gyakorlatok mellett.
A 6. tanácsadáson, 2023. 11.13-án (2 hónappal a program kezdete után) Tibi azt mondta, hogy 3 napja egyáltalán nem fáj a karja, teljesen tünetmentes, csak a frontokat érzi meg.
A melegítő hatású kenőcsöt használta még, se semmi mást a gyakorlatokon kívül. Innentől már csak az volt a dolgunk, hogy a visszaesést megelőzzük a teljes megerősítéssel.
A 7. konzultációnkon, 2023. november 27-én Tibi elmondta, hogy nagyon ritkán jelentkezik bármi tünete terhelésre, pedig már nem is végzi napi kétszer a teljes gyakorlatsorát. Ha pedig bármit elkezd érezni, a gyakorlatokkal azonnal el tudja mulasztani.
Ekkor megbeszéltük a fenntartó kezelését, és le is írtam neki mindent. 11 héttel + 3 nappal a programom megkezdése után búcsút vettünk egymástól, mert mindent megtanult, ami a teljes gyógyuláshoz kellett, és ami annak fenntartásához szükséges lesz egész életére.
Ebben tud segíteni neked a Fáj a karom – Kezeld magad! program. Személyre szabott és komplexen felépített konzultációval megtanítom neked, hogyan értsd meg a fájdalmad okát és kezeld azt hatékonyan, elérve a teljes gyógyulást. Garantáltan azt is megtanulod a 3 hónap végére, hogy hogyan tartsd fenn ezt a tünetmentes, gyógyult állapotot, hogy ne ess vissza.
További információk a programról itt: https://fajakarom.hu/mi-a-faj-a-karom-program/
Vigyázz a karodra!
Judit
Babcsányi Judit
E-mail: fajakarom@gmail.com
Facebook / Messenger: Babcsányi Judit
Facebook oldal: Teniszkönyök, golfkönyök, alagútszindrómák otthoni kezelése
Facebook csoport: Fáj a karom – teniszkönyök, golfkönyök otthoni kezelése