Te hiszel benne, hogy 2-3 hónap alatt teljesen fájdalommentes lehet a karod?

Tudod, azt ígértem a csoport leírásában is, hogy az én módszerem mentes minden humbugtól és halványlila ködtől, bár természetes módszer. Ezt továbbra is tartom. Csakis tudományosan, tényszerűen bizonyított dolgokról lesz szó most is.

Jártál már szemvizsgálaton? Ha nem, akkor is tudod, hogyan folyik, ugye?

Egy távolabbi táblán fentről lefelé egyre kisebb betűket kell kiolvasnod, és egyszer csak már nem tudod kiolvasni. Ez mutatja, mennyire rossz a szemed.

Ez a része a dolgoknak pontosan így történt Ellen Langer harvardi professzor kísérlete során is. Megállapítottak így egy bizonyos értéket az alanyoknak.

Amikor viszont csavartak egyet a dolgon, és a kisebbtől a nagyobb felé olvastatták az alanyokat, sokkal jobb lett az eredmény!

Mi történt? Amikor a nagytól a kicsi felé haladunk, tudat alatt állandóan számítunk rá, hogy egyszer csak már nem fogjuk jól látni a következő sort. Amikor viszont a kicsitől a nagy felé haladunk, azt várjuk állandóan, mikor fogjuk már látni a következőt. Nagyon másképp hangzik, ugye? És nem csak másképp hangzik, hanem konkrétan, mérhetően befolyásolja is az eredményt!

Nézzünk egy másik, nemzetközileg elismert, tanulmányban publikált kísérletet. Ellen Langer professzor 70-80 közötti embereket arra kért, hogy képletesen időutazzanak. Egy hétig tegyék azt, amit 20 éve tettek, beszéljenek úgy és arról, mint akkoriban. Még a környezetet is hozzáalakították ehhez.

70 fölött például szép lassan, óvatosan mozogtak és kétszer is meggondolták, hogy valamiért lehajoljanak. Ekkor viszont például arra kérték őket, hogy vegyék fel újra a mezüket és játsszanak baseballt, mint 50 évesen. Kitalálod, mi történt? Meccs közben, a játék hevében futottak, dobtak, mozogtak és azonnal hajoltak a labda után, ahogy azt kell. Eszükbe sem jutott, hogy ne hajoljanak le.

De nem csak ez, a mozgás öröme és szabadsága volt az eredménye a kísérletnek! A kísérlet elején és ez után az 1 hét után megmérték minden egészségügyi értéküket. És azok mérhetően javultak! Jobban láttak, javult a memóriájuk és a látásuk, erősebbek lettek és szemmel láthatóan fiatalabbnak néztek ki. Mindezt minden külön orvosi kezelés nélkül.

Még sok ilyen kísérlet van, nem sorolom tovább, mert szerintem már érted, mire akarok kilukadni. Az elménk, a várakozásaink, a hozzáállásunk hihetetlenül számít!

Gondolom, biztos hallottál már a pozitív gondolkodásról vagy a mindfulnessről. Esetleg legyintettél rá: mit számít? De most már azt is tudod, hogy mérhetően működnek.

És miért írtam le mindezt? Térjünk vissza címhez!

Szóval, igen, tényleg azt kérdeztem, hogy elhiszed-e, hogy

  • ha most fáj, duzzadt, nyilall, gyenge a karod,
  • és annyi mindent próbáltál már, ami nem segített,
  • akkor is 2-3 hónap múlva teljesen fájdalommentes lehetsz
  • és ezt örökre fenn is tudod tartani
  • anélkül, hogy vágnának, injekcióznának vagy gyógyszert szednél
  • teljesen mellékhatásmentes, biztonságos és tudományosan megalapozott masszázs- és mozgásterápiával
  • otthon, saját tempódban, várakozási idő nélkül,
  • online konzultációval.

Ha nem hiszed el, akkor nyilván nem fog menni. De ha elhiszed, akkor már nagyot léptél előre.

Én nyeszlett, beteges tini voltam, és amikor 2017-ben teniszkönyökkel diagnosztizáltak, az orvos azt mondta, nem való nekem a fordítás, mert nem bírja a karom a gépelést.

Ez után meggyógyultam, letettem a gyógymasszőrvizsgát, másoknak segítek és 2023-ban már kézenállásokat tanulok.

Csak azt akartam, hogy tudd ezt.

További információk a programról itt: https://fajakarom.hu/mi-a-faj-a-karom-program/

Vigyázz a karodra!

Judit

Babcsányi Judit

Babcsányi Judit
a Fáj a karom – Kezeld otthon! módszer megalkotója