Az előző heti posztban olvashattad, hogy milyen típusú fogások vannak. Leírtam azt is, hogy a marokerő egy biomarker. Ha nem olvastad, ugorj vissza, mielőtt ezt elolvasod.
Tehát jó lenne erősíteni a marokerődet, fogásodat, mert egyrészt biomarker (persze ez nem jelenti, hogy kizárólagos, és semmi mást nem kell tenned a biológiai fiatalságodért), másrészt a kezed biztosan kell a munkádhoz, a hobbidhoz, a kedvenc sportodhoz, a mindennapjaidban mindenhez.
Szóval sejtheted: mindenkinek szüksége van a karja, keze izmaira, a marokerőre. Főleg neked kell ezzel törődnöd, ha már fáj a karod. Hiszen azért fáj, mert gyenge, túlerőltetted.
De hogyan javíts rajta?
Adott, hogy valamit sportolsz és egészségesen élsz, ugye? Fogadni mernék, hogy eleget használtad a kezedet és legalább a korodnak és nemednek megfelelő marokerőt elérted (lásd a táblázatban), de inkább felette voltál, amíg nem kezdett fájni a karod.
A magyarázat nagyon röviden: most, hogy fáj a karod, a túlerőltetés miatti mikroszakadások nem jól gyógyultak és letapadásokat okoztak, ezért rövidült az izom és a kötőszövet, ezért az minden mozdulatnál irritálja, rángatja azt a pontot a könyöködön, ahonnan ered. Teniszkönyök esetén a küldő könyökdudort, golfkönyök esetén a belsőt. Itt a csonthártya akár be is gyulladhat. Ekkor duzzadt, vörös, meleg lehet. De nem ez a lényeg, ez csak egy tünet.
Nem a gyulladást kell kezelni, hanem az okot. Egy tüneti kezeléstől nem fogsz meggyógyulni.
A Fáj a karom – Kezeld otthon! programmal meg tudod szüntetni ezt a rövidülést, és újra elérheted vagy még felül is múlhatod a korábbi marokerődet, mert a program során fejlesztjük a kezed, csuklód, karod mozgástartományát és az izmaid erejét is. Mégpedig funkcionálisan, tehát úgy, ahogyan neked szükséged van rá.
De az a helyzet, hogy amikor épp fáj a karod, akkor nem lehet azonnal belevágni az erősítésbe. Előbb fel kell tárnunk a sérülés okait abban, amit csinálsz, csináltál a karoddal, kezelnünk kell a kötőszövetek sérüléseit, lehetővé kell tennünk, elő kell készítenünk az erősítést.
Amíg be van feszülve, meg van rövidülve egy izom, addig nem szabad erősíteni, mert még plusz sérülést okozhatsz vele!
Arra is figyelned kell a kezelés minden stádiumában , hogy a kevesebb néha több! Garantálom, hogy sérültek a kötőszöveteid, ha fáj a karod. A kötőszövetek (esetünkben az inak és izompólyák) vérkeringése sokkal rosszabb, mint az izmoké, és mivel ők a szűk keresztmetszet, hozzájuk kell alkalmazkodnod. Szóval a fő mottó a fokozatosság!
33 izom mozgatja és stabilizálja a kezedet. Ezek közül beazonosíthatjuk, hogy melyikekkel van gondod, és célzottan tudjuk akár csak azokat kezelni. Amikor majd lehet már erősíteni, az idő, az ismétlésszám és a terhelés mértékével szépen be tudjuk szabályozni, hogy fokozatosan erősítsük azt a területet, amelyiket kell. Szóval, igény szerint a préselő, tartó, csippentő vagy lumbricalis fogásra vagy más mozdulatra megyünk rá. Az időd optimális beosztása miatt kifejezetten ezekkel foglalkozhatunk, és amire nincs szükséged, azzal nem húzzuk az időt.
Amikor már az erősítésnél tartunk, akkor már a normál edzéseidbe is be fogod tudni építeni a karod és kezed erősítését. Bizonyos sportokhoz mindenképp szükséges bizonyos izmok erősítése (kézilabda, tenisz, golf, úszás, dobósportok stb.), de egyébként nem mindenkinek van szüksége arra, hogy nagyon erős legyen minden kézizma. A Fáj a karom – Kezeld otthon! programban mindig egyénileg alkalmazkodunk a te céljaidhoz.
Akármit is sportolsz vagy bármi is legyen a munkád, az biztos, hogy 3 hónap alatt sokkal tudatosabbá válhatsz a kötőszöveteid, izmaid témájában, és még a biomarkereiden is sokat javíthatsz, nagy lépést tehetsz a hosszabb és egészségesebb élet felé a rendszeres és következetes edzéssel. A neked szükséges kar-, kéz-, csuklómozdulatokhoz kellő erőt meg tudod szerezni körülbelül 3 hónap alatt, és tovább tudod fejleszteni a leegyeztetett további edzésprogrammal.
A következő nagy kérdés: vajon szükség van-e ehhez drága és bonyolult szerkentyűre, eszközökre? Mint minden másnál, ennél is az a válaszom, hogy nem.
Nincs szükség az erősítéshez csili-vili eszközökre, amikkel tele az internet. A tudásra van szükséged csak, hogy melyik izmodat hogyan erősítheted egészen egyszerű eszközökkel. Mellesleg a környezetet is kíméled, ha nem vásárolsz össze mindenfélét az Alibabáról.
De ne feledd, megfelelő előkészítés nélkül ne erősíts! Még ha nem is fáj a karod, akkor is nagyon fontos az alapos bemelegítés és a lenyújtás!
Ebben tud segíteni neked a Fáj a karom – Kezeld magad! program. Ezzel a személyre szabott és komplexen felépített konzultációval megtanítom neked, hogyan értsd meg a fájdalmad okát és kezeld azt hatékonyan, elérve a teljes gyógyulást. Garantáltan azt is megtanulod a 3 hónap végére, hogy hogyan tartsd fenn ezt a tünetmentes, gyógyult állapotot, hogy ne ess vissza.
További információk a programról itt: https://fajakarom.hu/mi-a-faj-a-karom-program/
Vigyázz a karodra!
Judit
Babcsányi Judit
E-mail: fajakarom@gmail.com
Facebook / Messenger: Babcsányi Judit
Facebook oldal: Teniszkönyök, golfkönyök, alagútszindrómák otthoni kezelése
Facebook csoport: Fáj a karom – teniszkönyök, golfkönyök otthoni kezelése